LAGOM 2.


Azért túlórázni, hogy megvehessünk valamit, aminek aztán a fenntartásához újra túlóráznunk kellene- nem lagom.

A nap 24 órájába a lehető legtöbb célunk elérésének illúzióját belepréselni- nem lagom.

Mindenkinek megfelelni- nagyon nem lagom.

Érdemes minden változást magunkkal és magunkon kezdeni, így teszünk most mi is a lagommal.

De hogyan, és kinek legyünk „épp elegek” és „pont jók”? Ebben a bejegyzésben erről gondolkodunk.

(Hogy mi a lagom, arról az előző bejegyzésben írtunk)

Lagom-e vagy?

Van egy szuper állásod? Remek, és milyen a magánéleted?

Vagy szuper állásod és tartós párkapcsolatban élsz? De jó, és esküvő mikor lesz?

Mindenki tudja folytatni a sort. Sosem elég az, ami épp van, ami épp vagy. Honnan jön ez a telhetetlenség, ez a mindig jobbat, többet akarás? Kívülről? A média tehet róla? Vagy a társadalom? Vagy a kettő egymásra hatása?

Ki tudjuk vonni magunkat ebből a körből? Nem hiszem. Ha ki is tudnánk vonni magunkat mondjuk a média hatása alól, akkor is

remetének kellene lenni ahhoz, hogy az embert ne érjék olyan impulzusok a körülötte, vele együtt élők részéről, amik miatt azt érzi:

kevés vagyok, és ez nem jó.

Az általános hazai mentalitás egyébként se a jó dolgok kiemelésére szakosodott, azt valahogy mindenki alapvetőnek gondolja, ha valami jó, arról nincs mit beszélni. Ezért aztán mindig a - szerintünk- „javítandó” dolgokat vesszük elő, lásd a korábbi felsorolást.

Valahogy úgy alakult, hogy nálunk mindenki jobbítani akar, ami így elsőre nagyon pozitívnak hangzik, de benne lenni, elszenvedni ezt a jobbítást már nem olyan nagy buli.

Főleg nem buli, ha mindenfajta konkrét külső ráhatás nélkül, csak úgy magunktól vagyunk önjobbítók.

Mert persze, törekedjen az ember az önfejlesztésre, nade meddig és milyen áron?

Elegem nincs magamból

Olyan sokszor érzem minden számonkérés vagy ráutaló magatartás nélkül is, hogy nem vagyok „elég jó”, nem vagyok „elég”.

Nem vagyok elég jó anya, elég jó feleség, testvér, barát. Nem vagyok elég jó a szakmámban, nem elég jó, amit csinálok, mondok, írok (ezt a bejegyzést szerda óta írom :D)

De ha adott pillanatban meg is veregetem a vállam, vagy úgy érzem, igen, ebben most tényleg jó vagyok, akkor rögtön bekattan a fent emlegetett "jobbító beidegződés" és már keresem is, ahol javítani tudnék magamon.

Mióta megismerkedtem a lagommal, próbálom ezeket a pillanatokat tudatosítani, és az "elég jó, pont jó" szintnél megállni, és azt megünnepelni, ha mással nem, akkor csak a tény tudatosításával.

Nem tudunk mindenhol legjobbak lenni.

Sőt, legtöbbször az egyik életterületen elért kiválósághoz egy másik életterület elhanyagolása társul. Mert véges az időnk. Ha energiával még bírnánk is, a nap mindenkinek 24 órából áll. Ezért is érdemes a különböző szerepek, életterületek egyensúlyban tartása, az elég jóra való törekvés (mondjuk ezt a mondatot egy svéd biztos átfogalmazná, mert a "törekvés" kifejezés pont nem lagom, de lássátok, megelégszem a mondattal így is, tegyetek ti is így :) )

Mérlegelés, mérlegelés…

Ha már a méricskélésnél tartunk, érdemes időről-időre egy sor-karú mérlegre rakni, hogy mik a prioritásaink.

A mi saját prioritásaink.

Liberté, fraternité, priorité

Nekem például az utóbbi időben szinte mindig az egészség kerül az első helyre.

A sajátom, a családomé, a barátaimé.

Régebben egy leadás vagy egy munka fontosabb volt, mint az egészségem, akár akut, akár krónikus betegségről volt szó. Kipakolás előtt (az Iparművészeti Egyetemen, mai nevén MOME-n így hívják a féléves tervezői munka bemutatását) két dologra épült az étkezésem: automata-hideg Snickers-re és automata-hideg szánsavas ásványvízre, aludni meg ugye alapból nem aludtam eleget. Remek párosítás.

Aztán amikor anya lettem, ez nagyot változott. A gyerekek miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy komolyabban beteg legyek. Szegény II. Kisborz anyatejes táplálásának is emiatt kellett véget vetnünk tavaly májusban (mindenki nyugodjon meg, akkor már majdnem két éves volt), ugyanis begyulladt az egyik fogam, és kénytelen voltam fájdalomcsillapítót szedni a kezelésig és utána is, viszonylag sűrűn és több napon át, így a szoptatást abba kellett hagynunk.

Lehettem volna jobb, erősebb anya, aki összeszorítja azt a fájó fogát és kibírja a fogorvosig és a kezelés után is csak borogatással csillapítja a fájdalmát, biztos sikerült is volna, ha nagyon akarom. De ott és akkor úgy döntöttem, elég jó anya vagyok így is, nem kell hősnek lennem.

Fontosabb volt a nyugalmamat megőrizni, hogy a napi teendőket el tudjam látni ép ésszel (amúgy hihetetlen, hogy ez a fogfájás még a szüléseknél is jobban fájt, leginkább a tudat miatt, hogy ez most nem egy pár órás, max egy napos vajúdás, aminek a végén lesz egy gyönyörű kisbabám, itt nem tudni, mikor lesz vége, és nem kisbabát, hanem struccot fogok szülni a fájdalomtól)

Ezt a prioritás-felállítást egyébként párkapcsolati szinten is érdemes űzni, időnként leülni és és megbeszélni a személyes sorrendeket majd összefésülni a kettőt. Borzférjjel mi ennek már a mestereivé váltunk az építkezés meg a költözés miatt, napi, heti és havi listáink vannak, amik mentén szervezzük az életünket.

Nem kell semmi komolyra gondolni, nem osztjuk be órára, percre a teendőket, csak mondjuk vasárnap a reggeli mellett nyugodtan átbeszéljük a következő hét 4-5 legfontosabb teendőjét. Többet nem szoktunk előírni, mert már tudjuk, hogy nem fér bele, és a belepréselés meg nem működik. ideig-óráig lehet, hogy működne, de annak meg általában megint a lelki vagy a fizikai egészségünk látná kárát, és, ahogy a Kisborzokkal mondani szoktuk:

"Az meg kinek jó? Senkinek."

  • Facebook - Black Circle
  • Instagram - Black Circle
  • Pinterest - Black Circle

©  2013 Lehoczki Erzsébet All rights reserved